Prológus Ragyogó napsütés árad be a tetőtér ferde üvegfalán, árnyékot vetve a hófehér lapra. El megtartja kezét a levegőben, mikor észreveszi a jelenséget, hiszen a szürke, sötét napok után ez egy egészen új élmény. Leteszi a ceruzát, és megmozgatja az ujjait, figyeli az árnyék játékát, majd annak pontosságát mozdulatlan keze alatt – mintha versenyre kelne a fénnyel, hogy melyikük képes a pontosabb körvonalazásra. Majd elmosolyodva, lehunyt szemmel felemeli az arcát, és hátradől a nyikorgó széken. Mély lélegzetet vesz, de az reményvesztetten ki is fut a tüdejéből, mikor megérzi maga mellett a határozott jelenlétet. Lenéz a lapra, mely egyetlen pillanat alatt újra árnyékba borul, akárcsak a hangulata. Festetlen körmei ingerülten dobolnak,…