Blog,  Hírek

Dreamwriter Kreatív Kurzus

A Book Dreams Kiadó és a Muselière közös Dreamwriter pályázata kapcsán felvetődött az ötlet, hogy kurzusok keretein belül megosszuk veletek a tapasztalatainkat a kiadás nehézségeiről, a regények felépítéséről, és arról, egyáltalán hogyan indulj el.
Úgy gondoljuk, ezek hiánypótló témák.

Két lehetőség közül választhatsz:

Dreamwriter gyorstalpaló, ahol beszélgetünk a kiadási lehetőségekről, illetve arról, hogyan küldd el a pályázatod, a szinopszis fontosságáról, felépítéséről
Ennek hossza: 2X2 óra ( 1 hét )

Dreamwriter Kreatív Kurzus (4 hét):
– Internetes távoktatásban
– Maximum 10 fős csoportban
– Heti két online órával, amelyen házi feladatot is kapsz.
A foglalkozásainkon segítünk jobban átlátni a könyves szakmát, a könyvkiadás nehézségeit. Szerkesztőkkel dolgozhattok együtt, akik segítenek rámutatni a hibáitokra. Sorba vesszük az irodalmi zsánereket, és segítünk rávezetni, hogy a dramaturgia nem is olyan veszélyes ellenség.
– A harmadik héten a tanultak alapján novellát írunk, amit a negyedik héten javítunk ki.

A Dreamwriter Kreatív Kurzus után publikálásra is van lehetőség a Book Dreams Kiadó facebook oldalán, illetve a kiadó internetes magazinunjában.
A kurzus alatt írt jó novellák felkerülhetnek Muselière weboldalára is.

Jelentkezés:
Minden jelentkezést az info@bookdreamskiado.hu email címre várunk.
– A tárgy mezőbe írd a kurzus nevét.
– Csatolj egy rövid bemutatkozást. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki vagy, hány éves múltál, mióta írsz, milyen zsánerben alkotsz. A bemutatkozásod mellé csatolj egy friss, maximum 200 szavas novellát.

Jelentkezési határidő: 2023. 03. 31

Jelentkezési határidő után egy héttel visszajelzünk mindenkinek. Árakat és minden más információt a válaszemailekben olvashattok.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük