
Véget ért a Dreamwriter pályázat!
Nyolc érvényes pályamunkát elemzett a zsűri – és ezekből olvashattatok részleteket az elmúlt hetekben.
Kik kerültek be?
Panolia Eldii – A hold és falevél
Havasréti Roland – Végső áldozat
Tia Marron – Levelek Blankának
Beatrix Brown – Prof. Sugar Daddy
Jane Xander – A persenvit szem titka
Kovács Barna Bálint – A mi házunk
A zsűritagok és a ti pontjaitok alapján úgy döntöttünk, hogy
nem választunk ki regényt kiadásra.
Egyedi és minőségi írást kerestünk, egy hangot, ami kihallatszik a többi közül, azonban nem jött az a bizonyos regény.
Mindannyian megtaláltuk a kedvencünket, amit szívesen újraolvasnánk bármikor, de mégsem kardoskodhatunk mellette.
A döntés nem volt könnyű, hiszen nem kevés véleménykülönbség volt a zsűri tagjai vagy a ti véleményetek között, ám meggyőződésünk, hogy végül jó döntést hoztunk.
Nem szeretnénk regényt könyvformában 24 pont alatt kiadni. Ez a pontszám volt a mi, egyik színvonal mércénk, és sajnos senki sem érte el.
( A pontszámításról: Öt zsűritagunk olvasta a regényeket, tőlük összesen 25 pontot lehetett szerezni. A közönségszavazáson további 5 pontot szerezhettek a pályamunkák. Összesen 30 pontot.)
Most pedig következzenek az első három, általunk legjobbnak ítélt szerzők:
3. Panolia Eldii – A hold és falevél – 18.5 pont (2.5+3.5+2+3.5+3+4(közönségszavazás)
A stílusa jó, gördülékeny a megfogalmazása, azonban nem tudtuk eldönteni, hogy meseregény vagy felnőtt fantasy. A történet negyedénél a szerző fókuszt veszt, és nem tér vissza az eredeti vonalra.
2. Tia Marron – Levelek Blankának – 19 pont
(4+3.5+2.5+4+2+3(közönségszavazás)
Tökéletesen ábrázolt érzelmek és lelki út. Jól felépített fejlődésregény. A pszichológiai háttér jobb kidolgozást igényel.
1. Iris Dawn – L – 20.5 pont
(3.5+3+3.5+3+3.5+4(közönségszavazás)
Gördülékeny fogalmazás, jól ábrázolt jelenetek, jó nyelvi szint, hiteles, karakterekhez hű párbeszédek. Hibája a csapongás, a túlírás, és megfelelő, feszes ív hiánya.
A Book Dreams Kiadó és a Muselière úgy döntött, hogy felkarolja ennek a versenynek az első helyezettjét. Segítünk neki megfelelő tanácsadással, hogy a jövőben, a kezetekbe foghassátok IRIS DAWN – L című regényét.
Köszönjük minden pályázónak az erőfeszítést, a munkát és azt, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy elküldték a munkájukat nekünk.
Ne adjátok fel az írást!
További jó munkát kíván:
A Book Dreams Kiadó és a Muselière csapata
És ne feledjétek, Dreamwriter 2023 őszén is!

