– A Harcosok temetése egy különleges szertartás. A résztvevőket élve temetik el, és körülbelül tizenkét órát töltenek a föld alatt.

A professzor érdeklődve körbehordozta tekintetét a diákokon. A hallgatóság sokat látott és olvasott ötödéves egyetemistákból állt, de mégis, a nagy előadóteremben a diákok jelentős része felszisszent. Különösképpen a nők. Kivéve egyet. Ditta előrehajolt és rákönyökölt a laptopra. Nem is érdekelte, hogy a gép érzékeny képernyője elsötétül az erőteljes beavatkozástól, mert egyetlen szót sem szeretett volna kihagyni.

Az ötvenéves professzor rákattintott a következő képre, és folytatta a magyarázatot:

– Ez nem rituális öngyilkosság, amint a hölgyek gondolták az előbb. Legalábbis a reakcióikból erre következtetek. Ez egyfajta megtisztulás, egyfajta spirituális egyesülés a földdel, az anyatermészettel. A rítus a következőképpen zajlott le. A harcos a saját kezével ásta ki a sírt, amely rendszerint egy szent helyen, mélyen az erdőben, vagy erdei tisztáson előzetesen már kiválasztott magának. Segítőivel, akik rendszerint egy sámán, vagy egy barát voltak, megközelítették a helyszínt. A harcos a saját kezével kezdte kiásni a sírt, de körülbelül két óra után a kézfeje annyira sajgott, szinte elhalt, hogy a segítője egy ásót nyújtott oda neki. Egy rövid imádkozás és áldás kérése után, amelynek sorána sikeres visszatérésért fohászkodtak, a harcos leereszkedett a sírgödörbe. Magzati pózban helyezkedett el a sírban. A segítője, vagy a sámán, levegőnyílást alakított ki a harcosnak, hogy az elkövetkező tizenkét órában a próbatételnek kitett törekvő ne fulladjon meg. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy bátorság próba volt, nem öngyilkossági kísérlet. Mégis, sajnos előfordult, hogy a harcos az életét vesztette, mert a levegőnyílás elzáródott, eltömődött, vagy a segítő nem figyelt kellőképpen, és a harcos segélyhívó szavait nem hallotta meg. A próbára jelentkezőnek erőteljes halálfélelemmel is meg kellett megküzdenie.

Ditta folytatta a gépelést. Az erőteljes halálfélelem szókapcsolatra felkapta a fejét.

A professzor ostoba, azt sem tudja, miről beszél – gondolta magában. A halálfélelem nem erőteljes. A halálfélelem zsigeri, sejti szinten támad, beleégeti magát az ember minden idegszálába és úgy hordozzuk tovább. Nincs tőle szabadulás. De nem engedte meg magának, hogy a gondolatai elkalandozzanak. Most mindent le akart jegyezni, hogy később, talán egyszer saját magát is alávethesse a szertartásnak.

– Amikor a harcost tizenkét órával a rituális temetés után kiássák, először is kinyújtózik a magzati póz okozta merevségből és hassal az anyaföldre fekszik. Néhányan sírnak, vagy imádkoznak, de előfordult az is, hogy az újjászületett ember, csengő hangon énekelt, vagy ősi énekeket kántált. Az ilyen módon megtisztult harcos teljesen más emberként tért vissza a közösségbe. 

A professzor rápillantott az órájára, majd kilépett a képek menüpontból és lecsapta a laptop tetejét. Még csak ki sem kapcsolta a számítógépet.

– Tisztelt hallgatóim, sajnos most be kell fejeznem. A rektor úrhoz vagyok hivatalos, mert a minisztériumból érkeznek hozzánk a nagy pénzek elosztói. Pontosabban, nem az elosztók maguk, hanem a tanácsadóik. A rektor úr, a dékán úr és jómagam arra szeretnénk rávenni a minisztériumot, hogy támogassa az egyetem ásatásait. Rendkívül nagy presztízsnövelő szerepe lenne, ha kapnánk egy sírt, bármilyen kicsikét is, Egyiptomban! Az egyetem tudományos és kutatási szerepét óriási módon növelné, és ezáltal, még több külföldi diák érkezne a művészettörténeti, régészeti, antropológiai karokra. Nem lebecsülendő az ő tandíjuk sem, mert ők biztosítják nekünk a tárgyi feltételeket ahhoz, hogy a magyar diákok még magasabb színvonalon tanulhassanak! Kérem, legyenek kedvesek engedjenek el egy fél órával hamarabb most kivételesen, és mint mindig, ezúttal is hálásan köszönöm megtisztelő figyelmüket!

A professzor szertartásosan meghajolt a hallgatóság előtt és a hóna alá csapta a laptopot. Amikor kiviharzott a teremből, egy lány, aki Ditta mellett ült, jó hangosan, hogy mindenki hallja megjegyezte:

– A professzor egy hazug kutya! Valamelyik nőjéhez megy, vagy az éppen aktuális diák szeretőjéhez. Velem is megpróbálkozott!

Ugyanúgy, mint a professzor, ő is körbenézett, hogy mindenki hallotta-e a megjegyzését. Nem is kellett sokáig várnia, egy alacsony, fehér bőrű és szeplős arcú lány máris ráharapott a történetre.

– Mi történt pontosan? – tudakolta és az arcán kigyúlt két piros lángrózsa.

– A professzor egy nőcsábász. Amikor nem tudtam kivágni magam a maja lépcsős piramisokból még kettesre sem, simán felajánlotta, hogy a vizsgámat folytathatom a szobájában is, az előadóterem helyett. Egy undorító nyálas csiga, aki nem átallott áthajolni a tanári asztalon és megfogni a karomat! Akkor hátraléptem és azt válaszoltam, hogy inkább a pótvizsgát szeretném választani. Mosolygott és beírta az egyest. Azóta minden pluszmunkával engem üldöz, mert még nem tettem le a pótvizsgát, tehát úgy érzi, befolyást gyakorolhat rám.

– És jól hiszi? – kérdezte a vörös hajú lány. – Hatalmaskodhat feletted?

A másik lány hátradobta hajkoronáját és kivillantotta a fogait. Nagyon szép, szabályos fogsora volt, de a mosolya inkább egy ragadozó támadás előtti erőfitogtatásához hasonlított.

– Elvileg igen. Adott egy százhúsz oldalas szöveget, hogy fordítsam le a cikkeit magyarról angolra, és akkor a pótvizsgámon majd beleszámítja az eredményembe. De hozzá sem fogtam! Egyszerű középfokkal nem lehet szakszövegeket fordítani, pláne nem kutatási eredményeket publikálni. Visszaadom neki. Ilyesmire nem kényszeríthet.

– És akkor biztos a bukás? Hiszen tud olyasmit kérdezni, amit biztosan nem tudsz! Hatalmas szakirodalmat adott fel elolvasni! – háborgott a vörös hajú lány és ledobta a válláról a táskáját. Látta már, hogy hosszadalmas eszmecsere előtt áll, és nagyon érdekelte a téma.

Ditta éppen indulni készült, mert sosem szerette idegenek problémáit hallgatni, amikor meghallotta a bűvös szót. Abban a pillanatban megtorpant:

– Kár fáradoznia, mert csak szólok a Sugar Daddy-nek és elbeszélget vele. Ő az én mentorom.

– Tessék? – kérdezte Ditta és a vörös hajú lány teljesen egyszerre.

A magas, hosszú hajú, nagyon mutatós lány büszkén körbenézett és az ujja köré csavarta egy hajtincsét:

– Pontosan így csavarom az öreg pasikat magam köré, ahogy most mutatom! A rabszolgáim a kis bácsikák! Ingyen nincs semmi, legfőképpen nem a szex! Aki azt hiszi, hogy visszaélhet a hatalmával, egy nőkkel telezsúfolt egyetemi karon, az ostoba! De előbb utóbb valaki úgyis feljelenti. A múltkor hallottam, hogy egy lány barátja megfenyegette, hogy megírja az újságjában, de előtte még a rendőrségre is betérnek. A professzor leszálló ágba került, de ő még nem tudja.

Felnevetett, és miközben hátra vetette a fejét, Ditta számító, hideg fényt látott a szeméből kivillanni.

– Ne vidd a titkod a harcosok sírjába! Oszd meg velünk a Sugar Daddy megszerzésének történetét! Gondolom, nem a hármas metrón sétálnak az ilyen befolyásos urak?

A másik lány élvezte az osztatlan figyelmet és megdicsőülten belefogott a történet mesélésébe:

– Még sosem volt mentorom, vagy nevezzük, ahogy akarjuk, kitartóm, szeretőm, mecénásom, esetleg szponzorom. Túl egzotikus és vonzó vagyok ahhoz, hogy csak úgy, elherdáljam a fiatalságomat a már csütörtök estétől a kocsmában ülő saját generációm tagjai között. Ráadásul, mattrészegen.

A vörös hajú lány egy picit eltátotta a száját a csodálkozástól, az önteltség ennyire gátlástalan kinyilvánításától. Ditta csak bólintott, mintha egyetértene a hallottakkal, és ezáltal provokálta a folytatást:

A mindenhonnan rátapadó tekintetek és a figyelem kereszttüzében, a mesélő lány tovább folytatta a másik kettő okítását. Fél fenekét felcsúsztatta a padra és felfelé mutató tenyerét a lányok látószögébe helyezte.

Egyenesen Dittának címezte a mondandóját:

– Az én Sugar Daddy-m egyszer csak egy kis nyúllá változtatta az ellenséges, tolakodó és harcias másik kérőmet, és egy kis átlátszó dobozba tette, majd a tetejét átkötötte egy vastag, rózsaszín selyemszalaggal. Pontosan úgy, ahogy vidéki kereskedésekben bedobozolják az orchideát. Diszkréten a kilincsemre akasztotta, hogy örüljek. Hát én örültem is, mert egy ellenséggel kevesebb lett a környezetemben. De aztán, egy pár óra után észrevettem, hogy a kis dobozba zárt nyúl mozgolódni kezdett. Tehát él, gondoltam, nem csak egy kitömött példányt küldött ez a drága ember. Így betettem a spájzomba a befőttek mögé, hogy éljen csak, ameddig akar. Hiszen úgysem tud kitörni a kis dobozából, nincs igazam? Aztán magára hagytam, hogy pihenjen csak, hiszen annyi gonoszságot tett, és akart velem tenni, hogy a legfőbb ideje, hogy elgondolkozzon rajta, hogy is kellett volna viselkednie.

– És most hol van? – kérdezte megbabonázva a vörös hajú lány. – Ugyanott hagytad, a polcon?

A barna hajú szépség újra megmutatta a fogsorát, de most már úgy nevetett, hogy az ínye is kilátszott. Dittán könnyű borzongás futott át. De megállta, hogy ne vágjon bele a történetbe.

A mesélőt úgy felajzotta a másik kettő döbbenete, hogy már hahotázott:

– Ez egy szimbolikus történet volt, nem a valóság. Csak érzékeltetni akartam, hogy a Sugar Daddy-m az univerzum ura. Kiradíroz bárkit még a népesség nyilvántartásból is, ha én úgy kívánom. Nem is beszélve az anyagi juttatásról. Az sem elhanyagolandó.

– Oh, azt nem is gondoltuk. Elég szépen hordod mindig a legdrágább márkák friss darabjait Patrícia! – bólintott elismerően a vörös hajú lány.

Legalább tudom a nevét, gondolta Ditta. Patrícia. Nagyvonalú név, mint az eredete is sugallja. Gazdag római családok női tagja, aki az élet napos oldalán lépked, vagy inkább, gyaloghintón viszik.

Valójában ez távol állt az igazságtól. Patrícia egy vidéki kisvárosból származott, és igencsak megdolgozott az egyetemi felvételiért. Az ő pluszpontjait nem a felsőfokú nyelvvizsga tette ki, hanem az elvált családi helyzet beikszelése és a sok kistestvér felsorolása. Nagycsaládos és hátrányos helyzetű. Anevelőapja brutálisan verte a családját és az édesanyja egy idő után már nem tudott kihez fordulni segítségért. Hiszen a rendőrök nem állhatnak ott mellettük állandóan, hogy mikor kezdi megint a kötekedést, ami mindig, kivétel nélkül pofozkodásba, majd rugdosásba, végül ökölharcba torkollott. Patrícia számára Budapest a menekülést jelentette, a nyugalmat és a békét, még annak az árán is, hogy egy ideig a testéből kell megélnie.

De ez az információ nem volt közkincs, még véletlenül sem. Ezért változtatta meg a nevét, a hajszínét és az élete történetét. Az otthoniakat is csak karácsonykor látogatta meg, amikor a kistestvéreinek egy csomó drága ajándékot vitt, az anyjának meg pénzt. Jó sokat, hogy húsvétig elég legyen. Cserében nem kérdezhették, hogy miből él, hol lakik, és mivel foglalkozik egész nap. Az volt az alku része.

Ditta nem látott a mázas felszín alá, nem volt képes az öreg korsóról lekaparni a festéket és bonyolult analízisnek alávetni az anyagot, ahol a legvégén kiderül, a réginek hitt, patinás darab hamisítvány. Csak érezte, hogy a lányt nem tiszta, könnyed aura lengi körül, hanem egy más, mesterségesen felépített burok feszül köré.

Nem baj, gondolta. Szükségem van rá. Talán neki is rám, hogy együtt dolgozhassunk. Lehet, hogy ketten többet tudnánk kihozni ebből az üzletből. Lehet, hogy nem véletlenül mesélt a Sugar Daddy-ről, hanem szándékosan ecsetelte a helyzetét és a kiváltságait.

Ditta nem hitt az emberek jóságában és az önzetlenségében. Már rengeteget csalódott, amikor az igaz szerelmet kereste, amikor a barátai hagyták cserben, és akkor is, amikor biztosra ígértek neki dolgokat, végül becsapták.

Lássuk a próbát! Megkérdezem a Sugar Daddy lelőhelyeket, és ha Patrícia könnyű hozzáférést biztosít, akkor valami terve van velem, gondolta. Nem hitte igazán, hogy a vörös hajú lány komolyan számításba jöhetne a gazdag férfiak leendő pártfogoltjai között.

Patrícia a szeme sarkából figyelte Dittát, ahogy magában azon tanakodott, hogy nyíltan meg merje-e kérdezni a „befektetők” elérhetőségeit. Magában mulatott Ditta határozatlanságán.

Ditta azonban óvatos szeretett volna maradni. Nem akarta kiadni magát egy ismeretlennek, aki, szerinte túl sok titkot hordozott, másokról és önmagáról is.

– Merre mentek? – kérdezte Ditta a két másik lánytól, miközben keresztbe vetette vállán a rojtos retikülje pántját.

Patrícia mintha megkönnyebbült volna, szélesen mosolygott:

– Miért nem meritek megkérdezni? Hogy honnan szerzem a gazdag klienseimet? A gyámjaimat? Ennyire gyávák vagytok?

A vörös hajú lány egyszeriben újra elvörösödött. Fehér, szeplős bőrén a pirosság nem egyöntetűen ütközött ki, hanem két folt alakjában.

Megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna:

– Engem otthon ezért agyonvernek. Már azért is, hogy végighallgattam. Tudod, mi egy vallásos család vagyunk. Vasárnap mise, a hétköznapokon az idősebb, beteg emberek látogatása az egyházkerületben. A diplomamunkámat is Kalkuttai Szent Teréz anyáról fogom írni. Nekem nem fér bele egy ilyen kiruccanás. Bocsánat.

A cipőtalpát húzogatta földön, mintha lett volna a gumitalp alatt valami, de a fényesre kikoptatott műkő burkolat felületén nem bújt meg még egy apró kavics sem.

Lehajtotta a fejét, majd hirtelen felhúzta a vállait, mintha mindig félne a külvilág támadásaitól és útnak eredt. Nem is köszönt el a két társától, csak amikor már hátat fordított nekik és a kijárat felé igyekezett a nagy aulában, akkor emelte fel a jobb kezét, hogy búcsút intsen nekik.

Patrícia, miután elfordította a fejét a bejáratról, leplezetlenül fürkészte Ditta arcát:

– Valamilyen gyülekezet esetleg? Vagy egyéb kontrollcsoport, akik beosztják az idődet és a pénzedet? Esetleg férjet is választanak neked?

Ditta felnevetett. Tetszett neki a kontrollcsoport szó. Nagyot bólintott:

– Csak olyan kontrollcsoport, – ízlelgette a kifejezést – akik időnként agymosást hajtanak végre rajtam. Ők, a kis manók, akik azt súgják a fülembe, hogy ne adjam fel az álmaimat. Hogy mindenáron tegyem meg a szükséges lépéseket, hogy egy híres professzor vegyen be a csapatába, hogy kijussak egy igazi helyszínre végre. Hogy ne csak az oktatófilmekben lássam az ásatásokat, hanem én seprűzzem végig a múmiát, de ha nem engednek a közelébe, akkor legalább a sírhelyen talált használati tárgyakat. Hogy publikáljak és írjak egy saját könyvet a kutatási eredményeimről. Hogy nemzetközi előadásokra hívjanak és vendégprofesszor legyen a névjegyemen feltüntetve, persze, csakis híres egyetemek neve mellett.

– Értem. Téged a hírnév motivál. A világhír és az ismertség. A tudományos fokozatok és az egyetemi rangok. Nem baj, ez is jó, kezdetnek. Az én Sugar Daddy-m, tudod, a mindenható, majd segít neked. Neki vannak könyvkiadó-tulajdonos ismerősei is. Nem kifejezetten tudományos kiadók, hanem sikerkönyvek kiadói, de majd ők ellátnak tanáccsal.

Ditta nem értette, miért kell egy ilyen sikeres Sugar Baby-nek egy társ? Miért akarja becserkészni őt, hogy maga mellé vegye? Egyedül már fél veszélyes vizekre evezni? De most még nem merte megkérdezni. Túl sok volt az újdonság ma reggel, itt az egyetemen. Zsongott a feje, és mintha a tárgyak is ellenségesen meredtek volna rá. A portás sem fogadta a köszönését, a csapóajtó is majdnem az arcába vágódott, és a gyomra tájékán is furcsa szorítást érzett. Ő mindezeket baljós előjeleknek gondolta, és úgy döntött, lassít egy kicsit a csatlakozás menetén.

Patrícia viszont mintha megérezte volna a vonakodását, elővett egy kis sárga blokkpapírt. Egy honlap nevét tartalmazta, furcsa, girge-gurba betűkkel és gyerekesen nagy hurkokkal. Hogy még hangsúlyosabbá tegye a nevet, Patrícia még kétszer alá is húzta.

Tudtam, gondolta Ditta, biztos voltam benne, hogy előre felkészült az előadására, hogy minket is besorozzon Sugar Baby katonának. Más sem bizonyítja jobban, mint hogy felírta a weblap nevét előre. Csak az a kérdés, hogy mi a szándéka velem?

Mindenképpen megszerzem az információt, gondolta Ditta, hiszen a jelek szerint Patrícia szoftvere már e szerint működik. És senki sem garantálja, hogy a program az ő fejében kifogástalanul működik.

A részleteket változtatás nélkül közöljük!
Az oldal alján csillagozással fejezheted ki a tetszésed.
Hozzászólás írásakor törekedjetek arra, hogy ne legyen bántó a megfogalmazás.

Regény pontszáma