Blog

Év végén érkezik M. Z. Chapelle Papírhajók napkeletről című BL regénye.

M. Z. Chapelle: Papírhajók napkeletről.
A borító Estell Ivy munkája.

Fülszöveg:

A ​boldogság törékeny papírhajóként úszik keresztül az életünkön.

Haruki egy hőn áhított újságírói állás miatt Tokióba költözik, maga mögött hagyva szülővárosát és a múlt béklyóit. Élete első görbe estéjén a szexi félisten, Kazu lakásán köt ki, ahonnan azonban csúfosan megfutamodik.

Másnap az új munkahelyén arcul csapja a felismerés: a gyakornok, akit rajta kívül felvettek, nem más, mint az éjszaka megismert, titokzatos Kazu.

A nehéz kezdet csak még küzdelmesebb folytatást szül. A munka során újjáélednek Haruki rettegett gimnáziumi emlékei, amik talán sokkal jobban kapcsolódnak a jelenjéhez, mint azt sejtené.

És nem csak a munkában érzi magát sarokba szorítva. Kazu folyamatos ostromának is ellen kell állnia, ami talán még végzetesebb kihívásnak ígérkezik.

Hová vezethet a versengés és a harc, ha közben a másik szemében is ott ég a szenvedély? A szeretetért olykor nagy árat kell fizetni. Vajon Haruki képes megbékélni az igazsággal, vagy újra menekülőre fogja?

Bár visszatalálhatna a papírhajókhoz, amik annak idején a megnyugvást jelentették számára! Bár ellátogathatna a szaitamai csatornához, hogy megtudja, ki hajtogatta őket…

M. Z. Chapelle, a Párizstól keletre, és a Bangkok felett a csillagok szerzőjének legújabb bestsellere!

https://moly.hu/konyvek/m-z-chapelle-papirhajok-napkeletrol

ELŐRENDELHETŐ ITT

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük