-
M. Z. Chapelle: Gyónás
A nehézszövésű, bordó függönyön nem hatolt át a napfény, a gyertyák derengő félhomályában a kopott bútorok torz árnyékokat vetettek a foltos tapétára. Elnehezült a levegő, a füstölő erős illata beitta magát a szövetekbe. Ericben kellemes, gyerekkori emlékeket idézett fel a tömjén markáns aromája. Ekkor a szemben ülő alak fészkelődni kezdett, és finoman köhintett egyet. − Bocsánat – szólalt meg Eric. – Hol is tartottam? − Elmondtad, hogyan reagált a feleséged, Kate… és hogy el akar válni. Van még valami, ami nyomja a lelked? Eric összeráncolta a homlokát az érzelemmentes szavak hallatán. − Nem mondasz semmit arra, hogy egy férfival csaltam meg a nejem? − Mit akarsz, mit mondjak? Eric lesütötte…
-
Estell Ivy: oxiGen
Marcsi tizenéve berögzült mozdulattal veszi elő a cigit, pont ugyanúgy, ahogy eddig minden munkaszünetben csináltuk. A szájába teszi, sercen az öngyújtó, de mielőtt a láng elérné a dohányt, Marcsi keze megdermed, aztán a kórházi takaróra hanyatlik. – Hogy én milyen segghülye vagyok – nevet fel cinikusan. Hangja rekedt, még nem szokott hozzá, hogy erőltetnie kell a légzést, ha beszélni akar. Kiveszi a szájából a cigit, és ahogy van, friss nyáltól csillogóan odanyújtja nekem. – Kéred? Nem tudok megszólalni, csak egy nyekkenés hagyja el a szám. A nyaka tövéből előkandikáló csöveket szuggerálom. Mintha hajlított szívószálak ívei merednének elő a bőréből. Sosem tudtam megszokni a látványt, még idegeneken sem, nemhogy egy kollégán.…
-
Susannah Skiethen: Örökre
Álmomban még mindig látlak: a hólepte utcán sétálunk. Az idő vasfoga nyomot hagyott a kezeden, amellyel átöleled kicsi, törékeny ujjaim. Nem zavar a bőröd érdes tapintása; a hosszú éveken át értünk végzett munka hagyta rajta maradandó nyomát. Biztonságban vagyok melletted, úgy érzem, sosem fogsz elengedni. Aztán felébredek, és a hiányod éles tőrként hasít belém. A tekintetem a sötét égboltra emelem, hátha megpillanthatlak. A csillagtengerrel hintett feketeség sosem volt vonzóbb. Csábít a végtelenségbe burkolt örökkévalóság reménye. Még mindig sokszor eszembe jut az a januári nap. Amelyik mindent megváltoztatott azzal, hogy romba döntötte a lelkemet láthatatlan fonalként behálózó boldogságot. Nem akartam ezt érezni, és nem akartam a változást, de megtörtént, és én…
-
Eliza Beth: Mira
– Fodrász, bejárónő, bébiszitter… – dünnyögte Mira, ahogy az álláshirdetéseket böngészte. A fenébe is, hát miért nem keres valaki szép, szőke cicababát kizárólag reprezentációs célra? Abban ő a legjobb, ezt tudta magáról. Ő a legszebb, legszőkébb, legkékebb szemű, a legkarcsúbb, a legdögösebb, a legformásabb mellekkel, a legszebb műkörmökkel… mindenben a leg! Csak munkát nem talál. – No, akkor nézzük ezt a bébiszittert! – döntötte el gyorsan. Igaz, rég volt, de gondozott ő három bébit is. Bár az első mindössze egy hétig bírta az ő gondoskodását, aztán muszáj volt a legnagyobb titokban elásni a kert hátsó zugában. De ezt nem tudja senki… A második majdnem négy hónapig élt. Közben Mira megtanult…
Üdvözöl a Muselière alkotói csoport
