• Blog,  Novellák

    Emy Dust: 30+1 hívás

    első Leszáll a sötétség a városra, a házak ablakaiban kigyúlnak a fények. Apró kis lámpásoknak tűnnek, amikor rájuk nézek a csendes utcáról. Békésen pislákolnak elrejtve a családok életét. Egy olyan lámpás vagyok, mint azok, de az én fényem korántsem olyan élénk. Halványan felélénkül néha, de tartósan nem világít. Nem akarom, hogy világítson. A halál sokkal nagyobb felszabadulás lenne számomra. Peter átvert, méghozzá ilyen aljas módon… ezt életem mélypontjának érzem. Mert az is. Kisemmizett, megtaposott, és belelökte a lelkemet a reményvesztettek szakadékjába. Egy hónap múlva az utcára kerülök, hiába dolgozom, minden fillérem a tartozásokra megy el. Nincs senkim. Peter volt az életem, már ötéves korom óta. Hazaérek, és elkeseredve zuhanok a…

  • Blog

    Lovagmese – Meseíró pályázat

    Az Ifjúság Irodalma pályázati felhívása előre megadott karakterekkel készült lovagmesék írására és beküldésére.Ki pályázhat?Bárki pályázhat.Mik a pályázat legfontosabb részletei?A „Lovag mesék” pályázatunkban előre megadott karakterekkel kell dolgoznod.A mű mérete 5000 és 7500 karakter között lehet (szóközökkel együtt).Egy pályázó maximum három pályamunkával pályázhat. Mindenki csak saját maga írt, nyomtatott formában eddigmeg nem jelent művekkel pályázhat. A nevezési díj 1500 Ft/ pályázat. A pályamunka tartalma:A megírt mese (doc vagy docx formátumban)Hangoskönyvként felolvasott mese (mp4 esetleg mp3 formátumban várjuk – ehhez gmail-es mailre cím és google drive-ra lesz szükséged)A „hangoskönyvet” felolvashatod Te magad, de mást (akár előadót) is megkérhetsz erre, vagy több szereplőshangjáték is lehet.a képi megjelenítésben is szerepelhet a mesét felolvasó előadó…

  • Blog,  Hírek,  Újdonságok

    Megjelent Ronnie W. A – Momster című romantikus pszichothrillere!

    Fülszöveg: Gail Keller már feladta. Az élete cseppet sem tündérmese. Az apjával él, koszos lebujokban dolgozik aprópénzért, és miután úgy dönt, száz dollárért odadobja a testét egy idegennek, az élete teljesen felborul. A terhességi teszt pozitívat mutat. Fox Barnes nem a legkedvesebb ember. Kocsmatulajdonos, egyedülálló, morog akár egy medve, nem kedveli az embereket, és a munkája az élete. Közeleg a nyár, és ezzel kezdetét veszi a buliszezon is Miami tengerpartján. Foxnak kisegítő kell, Gailnek pedig munka. A nyarat kénytelenek összezárva tölteni. De mi történik, ha kiderül, mit rejt Fox fagyasztóládájának a mélye? Fox múltja vérmocskos. Gail jövője pedig kétséges, mert már nem csak magára kell gondolnia. És egyáltalán, mihez kezdjen…

  • Blog,  Hírek

    Dreamwriter Kreatív Kurzus

    A Book Dreams Kiadó és a Muselière közös Dreamwriter pályázata kapcsán felvetődött az ötlet, hogy kurzusok keretein belül megosszuk veletek a tapasztalatainkat a kiadás nehézségeiről, a regények felépítéséről, és arról, egyáltalán hogyan indulj el.Úgy gondoljuk, ezek hiánypótló témák. Két lehetőség közül választhatsz: Dreamwriter gyorstalpaló, ahol beszélgetünk a kiadási lehetőségekről, illetve arról, hogyan küldd el a pályázatod, a szinopszis fontosságáról, felépítésérőlEnnek hossza: 2X2 óra ( 1 hét ) Dreamwriter Kreatív Kurzus (4 hét):– Internetes távoktatásban– Maximum 10 fős csoportban– Heti két online órával, amelyen házi feladatot is kapsz.A foglalkozásainkon segítünk jobban átlátni a könyves szakmát, a könyvkiadás nehézségeit. Szerkesztőkkel dolgozhattok együtt, akik segítenek rámutatni a hibáitokra. Sorba vesszük az irodalmi zsánereket,…

  • Blog,  Dreamwriter,  Hírek

    Véget ért a Dreamwriter pályázat!

    Nyolc érvényes pályamunkát elemzett a zsűri – és ezekből olvashattatok részleteket az elmúlt hetekben. Kik kerültek be? Iris Dawn – L Panolia Eldii – A hold és falevél Havasréti Roland – Végső áldozat Tia Marron – Levelek Blankának Beatrix Brown – Prof. Sugar Daddy Jane Xander – A persenvit szem titka Kovács Barna Bálint – A mi házunk Csongor Andrea – Belső füzet A zsűritagok és a ti pontjaitok alapján úgy döntöttünk, hogy nem választunk ki regényt kiadásra. Egyedi és minőségi írást kerestünk, egy hangot, ami kihallatszik a többi közül, azonban nem jött az a bizonyos regény.Mindannyian megtaláltuk a kedvencünket, amit szívesen újraolvasnánk bármikor, de mégsem kardoskodhatunk mellette.A döntés nem volt…

  • Blog,  Dreamwriter

    Kovács Barna Bálint – A mi házunk

    1   A mi házunk 1903-ban épült. Idegen nevű megrendelők építtették idegen nevű vállalkozókkal. Későbbi tulajdonosai is jobbára idegen nevűek voltak, köztük egy országgyűlési képviselővel és egy pezsgőgyárossal. Még tartott a Millennium lendülete, de a mélyben már érlelődött a változás. Az idegen neveket részben már idegen fajtájú idegenek bitorolták, s jöttek az ország legtávolabbi szegletéből is a boldogulásukat kereső őshonosok. Maga a város pedig tárt karral fogadta őket; gyarapodásához elkelt a munkáskéz.   A többnyire békésen folyó Duna, s túlpartján a Gellérthegy, némán figyelték a mindenféle iparosemberek, fuvarozók sürgés-forgását. Kőművesek, ácsok, pallérok szorgoskodtak, segítők dolgoztak a kezük alá. Tarisznyából való ebédjüket is kapkodva fogyasztották, seregnyi tennivaló várt rájuk. A Birodalom iker…

  • Blog,  Dreamwriter

    Csongor Andrea – Belső füzet

    BELSŐ FÜZET A VONAL HÍVÓSZÓ LELKISEGÉLY SZOLGÁLAT 487. férfi 54 éves vidéki, visszahívó enyém ügyelő: Villő Szokott panaszok. Hallgatott egy kis zenét, DJ szeretne lenni, régi bakelitlemezeket hallgat. Velem is meg akarta hallgattatni, de hárítottam. Nem ehet süteményt, cukorbeteg (még mindig), apjával rossz a kapcsolata (még mindig). Elsétált a cukrászdába, az apjával veszekedett. Mint mindig. Nem szívesen veszi be a gyógyszereit, nyugtató, hangulatstabilizáló, emlékeztettem rá, mi történt, amikor legutóbb elhagyta. Úgy veszem észre, a karantént nem is fogta fel. Maradt az eredeti szorongásainál, nincs szüksége vadiújra. Lehet, hogy nem is hallott megszorításokról. Már minden kapcsolatát elrongálta, egyszerűen unatkozik. rendszergazdának: én szeretném kérni, hogy a mobilkészülékemre irányítsd a hívásokat, elmúltam 65,…

  • Blog,  Dreamwriter

    Jane Xander – A persenvit szem titka

    Prológus Sok-sok évvel ezelőtt, a Tükörvárosban Kárhozott Nem ez volt az első látomásom, de eddig egy sem volt még ennyire valóságos. Megmondták nekem, hogy lesz, ami sokkal intenzívebb lesz. Tudom, hogy nem minden fog megvalósulni abból, amit látok. – Mit láttál? Meg tudod mondani már, hogy bekövetkezik-e vagy sem? – kérdezte a szokásos, mogorva hangnemben. – Olyan volt, mintha egy álom lett volna. Ön volt benne… Egy különös, fiatal lánnyal. Mintha nem ebbe a korba született volna, mégis itt volt. Ön is csak alig volt idősebb, mint most. – Nem találtam a helyes szavakat. Mindig ez történt, amikor vele beszéltem. Egyszerűen túl könnyen összekuszálja a gondolataimat. – Egy lány… Aki…

  • Dreamwriter

    Beatrix Brown – Prof. Sugar Daddy

    – A Harcosok temetése egy különleges szertartás. A résztvevőket élve temetik el, és körülbelül tizenkét órát töltenek a föld alatt. A professzor érdeklődve körbehordozta tekintetét a diákokon. A hallgatóság sokat látott és olvasott ötödéves egyetemistákból állt, de mégis, a nagy előadóteremben a diákok jelentős része felszisszent. Különösképpen a nők. Kivéve egyet. Ditta előrehajolt és rákönyökölt a laptopra. Nem is érdekelte, hogy a gép érzékeny képernyője elsötétül az erőteljes beavatkozástól, mert egyetlen szót sem szeretett volna kihagyni. Az ötvenéves professzor rákattintott a következő képre, és folytatta a magyarázatot: – Ez nem rituális öngyilkosság, amint a hölgyek gondolták az előbb. Legalábbis a reakcióikból erre következtetek. Ez egyfajta megtisztulás, egyfajta spirituális egyesülés a…

  • Dreamwriter

    Tia Marron – Levelek Blankának

    Eszter a hatvanadik születésnapjára készült. Amikor aznap reggel felkelt, az volt az első gondolata, hogy ennek a napnak tökéletesnek kell lennie. Ahogy a többi napon is mindig erre törekedett. Mindenféle nehézség, fájdalom és kudarc ellenére a legjobbat próbálta kihozni az elmúlt hatvan évből. Optimistának született, még ha sokszor nagyon mélyre is küldte őt az élet. Hiszen hitt a sorsban. Hitt abban, hogy minden nehézség a saját fejlődését szolgálja, és minden helyzetet kielemzett, hogy mit is tanult belőle. Számára az egész élet egy folyamatos tanulás volt. Tanuló és tanító volt egyszerre. Talán nem is állhatott másképp a dolgokhoz, hiszen pszichológusként dolgozott. Hitet és reményt adott az embereknek életük nehéz pillanataiban. Utat…